hihi, eddig 111 bejegyzés.. kezdek azon gondolkodni, hogy egyes dolgokat lepakolok az oldalról, moderálom magam :) régóta határvonalak meghúzásán dolgozok, lassan elkezdhetek a megnyilvánulásaimban is rendet rakni.. épeszű ember nem tart párhuzamos naplókat

eddig az volt az elvem, hogy mindent vállalni, ami jön.. csak a felnőttséget nem, pedig már mindjárt 10 éve taposom az útját, nagyobbrészt gyermeki fejjel

a családomban (mint sok másban, gondolom) az a mondás járja, hogy ha felnőssz, meglátod.. hát nem akartam meglátni, nem akartam úgy látni a dolgokat, ahogy ők, nem akartam belesavanyodni az életbe.. tíz éves se lehettem, mikor elhatároztam, hogy amint betöltöm a 18-at, öngyilkos leszek

néhány évig még húztam, szerelmes voltam, öltem, megöltem a magzatom.. szerettem volna megtartani, de senkinek nem kívántam azt a nyomorúságot, hogy én legyek az anyja, úgy véltem, genetikailag sem tudok semmi érdemlegeset örökíteni az új lénybe, akit magamban hordoztam, mondogattam neki, hogy jobb lesz így számára, nem olyan hely ez a világ, ahol boldog tudna lenni.. felelőtlen és önző voltam

próbáltam érzelemmentesen magam mögött tudni a tettem, egyre jobban vesztettem el a józan eszem, folytonos halálvággyal küzdöttem, nem tudtam többé részese lenni bármilyen élőlény megölésének, mások ezt úgy nevezik, vegetarianizmus, én morálisan felelős életmódnak, node minden okoskodásom ellenére végül beszedtem a 13 doboz altatót, röhej ez a szám, ahányszor eszembe jut.. sosem voltam babonás, ennyire futotta a pénzemből.. vitatni lehetne, hogy szerencsétlenséget okozott vagy sem.. akaratom ellenére visszahoztak az életbe, sokszor hálás vagyok érte, sokszor nem, legtöbbször igyekszem nem foglalkozni a gondolattal, ugyanis mai napig úgy gondolom, hogy jobb lett volna, ha megfontoltabban csinálom.. azt hittem, csupán elalszom.. nem sejtettem, hogy hörrögni fogok.. olyan hangosan, hogy édesanyám meghallja

na tessék, azzal kezdtem, hogy visszafogom magam, erre ismét öntöm ki a lelkem.. nem jó sokat rágodni a bajokon, idönként azonban elkap ez a furcsa állapot.. főleg ha arról van szó, hogy rendbe rakjam a dolgaimat.. a gyilkosságom sehogy se tudom helyére tenni.. milyen helye van a legnagyobb érték elpusztításának az etikusságot mindenek felett becsülő ember életében? értem én, hogy el kell fogadnom a téves döntéseimet, de nem tudom megbocsájtani magamnak.. nem érdemlem meg, hogy éljek, hárítok, vesződök magamban, szalmaszálakba kapaszkodok, élni akarok, ugyanakkor azt tartanám felelősségteljes cselekedetnek, hogy végzek magammal.. így lenézem magam gerinctelenségem miatt, tudom mi volna helyes, mégsem teszem meg, anyám szoknyájába kapaszkodok, miközben rondán viselkedek vele.. egy féreg, nagy, hájas féreg, élősködő, szégyentelen lárva, ez vagyok, és másoknak papolok arról, hogy mi a helyes

huhh, Varjú kiszórakozta magát.. végeredmény: itt vagyok, a munkám nem végzem, nyafogok, körbeforgok, a felnőttség pedig.. az alkoholista erre inna egyet, én ennék, ételabúzus, úgy hívják.. nék, nák, nek, nak.. a rádióban éppen a Függetlenségi Harc promója megy

jó lesz d.u. szaladni, kitaposni magamból a csomó öngyilkos búrjánzást, kiizadni a mérget

utat engedtem ennek az ömlengésnek annak reményében, hogy kifolyik a felesleges teher, és könnyebben helyreáll az egyensúly, mostmár jöhetnek a felemelő, építő jellegű gondolatok

fáradt olaj lecsapolva, új rakéták felcsatolva, rajt!